Fényháló Kassától Zentáig – Turi Attila MMA-elnök a Mandinernek

2025. május 08. 00:54

A legfőbb dolgunk, hogy széteső világunkban megmutassuk azokat az értékeket, amelyek maradandók és hagyományozhatók – mondja Turi Attila, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke. A Kossuth- és Ybl-díjas építészt a leendő építészeti múzeumról és Vészabó Noémi Munkácsy-díjáról is kérdeztük elnöksége félidejében.

2025. május 08. 00:54
null

Turi Attila 

1959-ben született Budapesten. A Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán diplomázott 1985-ben. Makovecz Imre tanítványa és egykori munkatársa, a magyar organikus építészet meghatározó alakja. 1990-ben a Triskell Épülettervező Kft. alapító munkatársa. Korábban Budakalász, jelenleg Pilisszentlászló főépítésze, a Pest Vármegyei Építész Kamara alelnöke, 2023 óta a Magyar Művészeti Akadémia elnöke. Vezető szerepet vállalt a 2001-es tiszai árvíz és a 2010-es ajkai vörösiszap-katasztrófa utáni újjáépítésben a Kós Károly Egyesülés építészeivel együttműködve. Középületek mellett nagyszámú lakóépületet is tervezett. Munkáját Ybl- és Kossuth-díjjal is elismerték.

Mi a Magyar Művészeti Akadémia fő feladata?
Hogy elegáns erőt képviseljen. Erőt és karakteres kisugárzást. Makovecz Imre ezt világosan megfogalmazta egy 2005-ös jegyzetében, amelyben azt írta az általa életre hívott szervezetről: „A népszellem és vele együtt a szülőföld inspirációit hivatott közvetíteni […] A láthatár és a szülőföld […] kitágul. Kassától Zentáig él és fog élni egy fényháló, mely erővel, bizalommal, reménnyel tölti fel a Kárpát-medence területét. Azzal a barátságos, vitézlő, egyenes és elegáns szellemmel, mely létezésünk lényege.” Vagyis, teszem hozzá már én, a legfontosabb dolgunk, hogy a művészetet kellő emelkedettséggel adjuk át minél többeknek. 

Lényegünk az aktuálpolitikán felülemelkedő társadalmi szolgálat, 

ezt soha nem szabad figyelmen kívül hagynunk.

Szépen hangzik, de mit jelent ez az állítás pontosan?
Azzal kell segítenünk, hogy a furcsa, széteső világunkban megmutassuk azokat az értékeket, amelyek maradandók és ezért hagyományozhatók. Nehéz, mert állandó rohanásban élünk, arra alig szánva időt, hogy elgondolkodjunk rajta, mi a pillanatnyi és mi az örök. Helyette folyamatosan pörögni akarunk, holott az ember mint érző, gondolkodó lény nem biztos, hogy annyit változott az utóbbi egy évszázad alatt, mint amennyire ez a pörgés felgyorsult. Ezért megfigyelhető egy különös ellentartás: a nap mint nap minket érő túl sok inger, benyomás elől az egyszerűsítésbe, sablonosításba menekülünk. Hasonlót látunk a politikában is: két frappánsnak szánt mondással meg egy jó frizurával könnyebb népszerűséget szerezni, mint átgondolt programmal, és ez nem magyar, hanem globális jelenség. Sőt, tünete egy súlyos betegségnek. „Ős patkány terjeszt kórt miköztünk, / a meg nem gondolt gondolat” – írta József Attila 1937-ben. A meg nem gondolt gondolatok nagyon veszélyesek, hiszen a nyomukban feldolgozatlan lélekzárványok keletkeznek.

A Magyar Építészeti Központ és Múzeum látványterve
Fotó: epiteszforum.hu

Lefordítva, az MMA-nak abban kell a leginkább támogatnia az embereket, hogy ne meneküljenek ezekbe a zárványokba?
Általánosan ez a művészet célja: a bensőnk jó irányba való kondicionálása, a világról és a benne elfoglalt helyünkről való gondolkodás, a lélekemelés. Ami nem azt jelenti, hogy egy hozzánk hasonló szervezetnek azt kellene pontosan meghatároznia, milyen képeket tegyen valaki otthon a falára, vagy milyen zenét hallgasson útközben a kocsiban.

Hanem mit?
Egyszerűen jó példákkal kell elöl járnunk, amelyek révén javulhat az általános hozzáértés, azaz könnyebben elválaszthatóvá válik a jó a rossztól, az értékes az értéktelentől, bármely műfajban. Látjuk például, hogyan halad a könnyűzene jelentős része az entrópia felé, s a népzene is folyamatosan egyszerűsödik, mindez pedig pont nem a lélekemelés felé mutat. Sem egyénileg, sem közösségileg. Márpedig ez utóbbi ugyancsak fontos. Mindannyiunk életének van egy íve, azt kell bejárnunk, de ez igazán csak a holtak nyomában, őket tisztelve sikerülhet, hiszen nélkülük nem jött volna létre a mi ösvényünk sem. 

Divatos fogalmak manapság a környezetvédelem és a fenntarthatóság, ám ennek alapja, hogy mindenki előbb a saját családjában, lakó-, munkahelyén, bármilyen fajta környezetében rakjon fizikai, lelki, szellemi rendet,

amit aztán tovább is tud adni a következő nemzedéknek. Nem nyafogni kell a megváltozott világon, meg mondogatni, hogy bezzeg régen minden jobb volt, hanem kitalálni ennek a továbbadásnak az érvényes módját.

A Magyar Építészeti Központ és Múzeum látványterve
Fotó: epiteszforum.hu

A kulcs minden ilyen esetben a fiatalok megszólítása, bevonása. Mit tud tenni az akadémia ezért?
Nincs könnyű dolgunk. Arra törekszünk, hogy élő közösségeket inspiráljunk, adott esetben mi magunk is kialakítsunk ilyeneket. Szerencsések vagyunk, hiszen az MMA-nak van egy működőképes szervezete, intézményei, a tagjai révén óriási tapasztalata, tudása, felhalmozott kapcsolatrendszere. Egyre nagyobb súlyt fektetünk e kapcsolatrendszer szétterítésére és működtetésére. Ha Veszprémben történik valami, arról tudni kell Debrecenben, Kolozsváron, Csíkszeredán és Szabadkán is. Feladatunk a művészvilág helyzetbe hozása az erőnk, a szervezettségünk révén. És itt tudjuk igazán bekapcsolni a fiatalokat.

Hogyan?
Nem fesztiválokat szervezünk, az nem a mi műfajunk, hanem mondjuk az Európában egyedülálló MMA-ösztöndíjprogram révén. Aki bekerül, az valamivel több mint hétmillió forintot kap három év alatt, amiért cserébe nem kell mást tennie, mint valamilyen, a személyes fejlődését is elősegítő, de a társadalom felé is elszámolható művészi produktummal előállni a végén. Eközben egy közösség is formálódik, amelynek a tagjait időnként személyes találkozókra hívjuk, hogy beszélgessenek, vitatkozzanak, meghallgassák az idősebb, tapasztaltabb akadémikusok tanácsait.

A Magyar Építészeti Központ és Múzeum látványterve
Fotó: epiteszforum.hu

Milyen hasonló működő közösségek vannak még az MMA körül?
Az első kör természetesen a 365 akadémikus, ehhez kapcsolódnak az említett ösztöndíjasok, aztán a regionális és a növekvő számú Kárpát-medencei csoportjaink, illetve az általuk megszólítottak. Két és fél éve aláírtunk egy együttműködési megállapodást a Magyar Tudományos Akadémiával is. Ezzel kapcsolatban van egy régi álmom. Mivel az MTA-nak is pontosan ugyanennyi tagja van, ami megegyezik az esztendő napjainak számával, jó lenne, ha minden napra tudnánk szervezni egy izgalmas beszélgetést a két testület egy-egy képviselője között. Ebből nagyon érdekes dolgok sülhetnének ki, például olyan témákat körbejárva, hogy mit jelent a nap egy festőnek és mit egy csillagásznak, a kő egy építésznek és egy geológusnak. A végén pedig nagy valószínűséggel kiderülne, hogy más megközelítésből, de ugyanarról beszélünk. Freund Tamás MTA-elnök és agykutató ehhez kapcsolódó gondolatát nagyon szépnek és igaznak tartom: „a tudomány minden erőfeszítést megtesz, hogy minél közelebb jusson egy falhoz, a művészet viszont át tud lépni rajta”. És halkan egészítem ki, hogy a nem kevésbé fontos hitnek meg pont fordított a problémája.

Vagyis?
A hittel bírónak világos, hogy mi van odaát. Ám ezt elmondani, majd gyakorlattá tenni nehéz, látjuk, hogyan küszködnek vele a mai egyházak. Nekünk, művészeknek talán könnyebb a dolgunk, hiszen ihletettségből ide-oda járunk a két létezésmód között: 

az angyalok lábát fogjuk, de látható és tapintható dolgokat alkotunk. 

Az építészekre ez hatványozottan igaz, hiszen mindaz, amit létrehozunk ebből az ihletettségből, egyben használati tárgy is. Ezért is mondják a művészetek anyjának, mert ilyen értelemben a legmélyebbre nyúl a matériában. Ellenpontja a zene, amely valószínűleg a legősibb művészeti ág is, mert alapesetben elég hozzá az emberi hang.

A Magyar Építészeti Központ és Múzeum látványterve
Fotó: epiteszforum.hu

Említette a Kárpát-medencei építkezést, ami az ön elnöksége alatt kapcsolt nagyobb fokozatba, és márciusban megalakult az MMA Erdélyi Bizottsága. Miért gondolta szükségesnek bővíteni az akadémia hatósugarát?
Sokszor és sokan elmondták már a magyar történelem kapcsán, de én sem tudok másképp vélekedni: Isten csodája, hogy még vagyunk. Rengeteget szoktam gondolkodni rajta, mi a megmaradásunk valódi záloga.

És mire jutott?
Lehet azt mondani, hogy a hit meg a kereszténység, és ebben van is igazság, de a fő erősségünk szerintem az, hogy a másfél évezred alatt reá­lis befogadó magatartást vettünk fel. Európa nagy része viszont nem így tett, ezért küzd most az emberi jogok nevében a migrációval. Nem a migránsokkal van a fő probléma, ők nyilván el akarnak jönni egy jobb világba. Velünk van a baj, akik 

össze vagyunk zavarodva a fogal­mainkban, és nem tudunk egy hierarchikus rendet kialakítani. Amiben első a túlélni akaró nemzet a saját értékeivel. 

Hatalmas erőfeszítéssel sok-sok év alatt létrehoztuk a produktumainkat, de működtetni is kell őket, ha úgy tetszik, nem a csatát kell megnyerni, hanem a háborút. Nem elég könyveket kiadni vagy kiállításokat tető alá hozni, ha nem tud róluk senki. El kell juttatni ezeket, ahogyan az akadémikusainkból sugárzó szellemi tőkét is, a lehető legtöbb helyre, keresve az összefüggéseket, ily módon is összekapcsolva az egész magyarságot.

Az MMA-ig is elért nemrégiben Vészabó Noémi festő Munkácsy-díjának ügye, hiszen a miniszteri határozat ellen tiltakozó kuratóriumból négyen is az akadémia tagjai voltak. Hogyan vélekedik a történtekről?
Első körben nem árt tisztázni azt, hogy a Munkácsy-díjat odaítélő szakmai bizottságba nem mi delegáljuk az ítészeket, a miniszter kéri fel őket. Hogy kiváló művészek, nem kérdéses, különben nem is lehetnének a sorainkban. Az, hogy ebben a helyzetben részükről a tisztességes megoldás a lemondás volt, szintén nem kérdés. Az már inkább, mi lesz a hosszú távú következmény, és hogyan kerülhetnénk el a jövőben a hasonló kellemetlen és mindenki számára méltatlan helyzeteket.

Fotó: Ficsor Márton

Ön szerint hogyan?
Egy olyan javaslat előkészítésén dolgozunk, amely pontosan tisztázná a miniszter által odaítélt művészeti középdíjak szakmai bizottságaiban részt vevők körét, tevékenységét, kötelességét és felelősségét. Ennek alapján a bizottsági tagok feladata lenne, hogy a közízlést, a nemzeti tudatot és az általános kulturális szintet emelő művészeti tevékenységért járó felterjesztésről döntsenek. Az általuk kidolgozott felterjesztésből, akár megtartva a mostani gyakorlatot a kétszeres kerettel, választana aztán a miniszter, így maradna mozgástere, de mentesülne az ízlés- és ebből adódó politikai vitáktól. Itt az ideje kettéválasztani a művészetet és a politikát a döntési folyamatban, hogy végül a kiválóság felmutatásának kultúr­politikai célja a legjobb hatásfokkal valósuljon meg.

Ha már javaslat: hol tart most az az elképzelés, hogy a közforgalmú állami beruházásoknál az összköltség három ezrelékét képző- és ipar­művészeti kortárs alkotásokra kelljen költeni?
Halad a három ezrelék ügye, de a nemzetközi gazdasági és háborús helyzet, amely elfedi a mélyben dúló valódi, ideológiai háborút, most nem éppen a nagy állami beruházásoknak kedvez. A végrehajtási rendelet kidolgozása folyamatban van, és mi mindenképpen szeretnénk mentorként, közvetítőként, minőségbiztosítóként hosszú távon is az ügy mellé állni. Például azzal, hogy létrehozunk egyfajta referencia-adatbázist a minőségi szűrőn átmenő képző- és ipaművészekről, illetve a műveikről, hogy a megrendelőknek, tervezőknek legyen miből válogatniuk.

A másik szívügyét, az építészeti múzeumot tekintve van előrelépés?
Tényleg a szívügyem, de szeretném leszögezni, hogy az MMA még véletlenül sem azért áll ki a kezdetektől a múzeum létrehozása mellett, mert a mostani elnöke történetesen építész; ha festő lennék, sem kívánnék egy új Szépművészetit. Egyszerűen elnöki feladatként megörököltem egy kéthektáros, gyönyörű helyen lévő telket azzal, hogy létesüljön rajta egy építészeti múzeum. Öt év elteltével odáig jutottunk, hogy a felesleges és használhatatlan épületeket lebontottuk; rendbe tettük és kiállítási térként is megnyitottuk az ország egyetlen látogatható bauhaus épületét, a Walter Rózsi-villát; egy tervpályázaton pedig kiválasztottuk a múzeum tervezőit, a Bivak és a Tér és Forma stúdió konzorciumát. Ők a múlt hónap végén leadták terveiket, és a nyáron elindulhat a feltételes közbeszerzés. Forrásunk természetesen nincs, de mivel egy művészligetként aposztrofált, izgalmas, látványos, modern, a közízlést formálni képes és a ligeti múzeumnegyed részeként funkcionáló közszolgáltatásban gondolkodunk, bízunk benne, hogy a kormány mellénk áll.

Ezek szerint bőven van a következő másfél évre is tennivalója. Az építész nem berzenkedik önben amiatt, hogy túlságosan háttérbe szorul?
Tény, hogy kezdetben másként gondoltam az arányokat, de szerencsére nélkülem is egészen jól működik a Triskell építésziroda, köszönhe­tően a több évtized alatt összeszokott, tehetséges munkatársaimnak. Arra vigyázok, hogy minden évben legyen egy-két olyan építészeti feladatom, amivel karban tudom tartani magam. Mindig jólesik visszaülni az asztal mellé és rajzolni. Hagyományosan, ceruzával dolgozom; nincs ahhoz fogható jó érzés, mint amikor az üres papíron szinte magától fut a vonal, rajta a kezem, és egy idő után nem tudom eldönteni, hogy én mozgatom őt vagy ő engem, eggyé válunk.

Nyitókép: Ficsor Márton

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Hillary Clinton bázisdemokrata
2025. május 11. 05:35
MMA elnök, de nem úgy néz ki mint egy harcművész. Vajon mit tud a mixed martial arts-ról?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!